Utolsó módosítás dátuma: 2025.04.25.
1. Az Értékesítési Szerződési Feltételek (annak valamennyi mellékletével együtt) szabályozzák a Lambda Systeme Kft. (székhely: 1106 Budapest, Akna u. 2-4., adószám: 10755426-2-44, a továbbiakban: Lambda) és az Eladó között létrejövő, a Lambda által Eladónak díj fizetése ellenében nyújtott ügynöki szolgáltatásokban megtestesülő szerződéses jogviszonyt, amely abban áll, hogy Lambda lehetőséget biztosít az Eladónak utóbbi termékeinek (a továbbiakban: Termékek) a Lambda értékesítési felületén (www.ebaudepo.hu) – a továbbiakban: Ebaudepo – keresztül látogatók, érdeklődők és vásárlók (a továbbiakban együttesen: Ügyfelek) részére történő értékesítésére akképpen, hogy a Lambda gondoskodik a Termékeknek a Lambda értékesítési felületen való meghirdetéséről, a Termékek ellenértékét képező összegek beszedéséről és Eladó felé történő továbbításáról, valamint az Értékesítési Szerződési Feltételeknek megfelelően az Ügyfelek számára hozzáférést biztosít a meghirdetett Termékekhez.
2. Felek rögzítik, hogy a Lambda a jelen Értékesítési Szerződési Feltételek által szabályozott jogviszonyban független közvetítői minőségében vesz részt és az Eladó részére ügynöki tevékenységet végez. Felek e körben rögzítik, hogy a Lambda csak és kizárólag a tőle, mint ügynöktől elvárható ügynöki tevékenységeket és támogatói feladatokat látja el a jelen Értékesítési Szerződési Feltételekben foglaltak szerint az Ebaudepo felületet vételi szándékkal felkereső, és az ott hirdetett Termékek iránt érdeklődő Ügyfelek javára. Ezzel összhangban a Lambda semminemű tulajdonosi, kockázatvállalási, szavatossági kötelezettséget, illetve kárveszélyt nem vállal a Termékekre vonatkozóan, hanem valamennyi értékesítési kockázatot Eladó köteles vállalni.
3. Eladó akként nyilatkozik és kifejezetten kötelezettséget vállal, hogy az értékesítés helye szerinti országban hatályos jogszabály (a továbbiakban: jogszabályok) szerint végzi tevékenységét, és jognyilatkozatok megtételére jogosult. Ennek megfelelően Eladó kijelenti, hogy az általa forgalmazott és a Lambda értékesítési felületén (a továbbiakban: Ebaudepo) hirdetett és értékesített termékek értékesítését és kiszállítását a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően végzi, különös tekintettel a fogyasztóvédelmi és elektronikus kereskedelemre vonatkozó rendelkezésekre.
4. Eladó nyilatkozik, hogy a Lambda felületén történő forgalmazáshoz szükséges valamennyi engedéllyel rendelkezik, a megfelelő szakmai felkészültséggel.
5. Eladó az Ebaudepo felületén jogosult a Termékeket hirdetni és értékesíteni abban az esetben, ha jelen Értékesítési Szerződési Feltételek rendelkezéseit elfogadja.
6. Eladó jogosult Termékeit más ügynökök bevonásával, azokon keresztül megvételre kínálni, illetve saját nevében értékesíteni, tehát Eladó teljes szabadságot élvez a tekintetben, hogy a Termékek értékesítését milyen módszerrel kívánja megoldani, és erre vonatkozóan a jelen Értékesítési Szerződési Feltételek elfogadása semmilyen nemű vagy jellegű korlátozást vagy kizárólagosságot nem jelent.
7. Eladó, amennyiben Termékeit az Ügyfelek részére értékesítési célból az Ebaudepo felületen kívánja hirdetni, úgy köteles regisztrálni magát az Ebaudapo felületen. A sikeres regisztrációs folyamat lezárultát követően kezdheti meg eladói tevékenységét. A regisztráció elvégzéséhez Eladó köteles az Ebaudepo felületen a saját nevében egy felhasználói fiókot létrehozni vagy arra Lambdát felkérni, a szükséges információkat kitölteni és a regisztrációs folyamat során kért dokumentumokat feltölteni, valamint az Értékesítési Szerződési Feltételeket elfogadni. A regisztrációs folyamat lezárásának feltétele a szükséges dokumentumok Lambda általi ellenőrzése és elfogadása, valamint és az Értékesítési Szerződési Feltételek Eladó részéről való elfogadása. Az Eladó szavatolja, hogy a regisztrációs folyamat során a Lambda rendelkezésére bocsátott információk és dokumentumok naprakészek, teljeskörűek és a valóságnak megfelelnek.
11. Lambda kötelezettséget vállal, hogy az Ebaudepo tulajdonosaként és üzemeltetőjeként hirdetési felületet biztosít az Eladó számára.
12. Lambda jogosult eladásra kínálni és értékesíteni az Eladó által hirdetett és értékesített Termékekkel megegyező és azoktól eltérő Termékeket is az Ebaudepo felületén függetlenül attól, hogy a Terméket a Lambda a saját körben hirdeti és értékesíti, vagy más eladó közreműködésével teszi ezt meg.
13. Annak érdekében, hogy a Lambda Eladónak lehetőséget biztosítson a Termékeknek az Ügyfeleknek való értékesítése érdekében az Ebaudepo felületen történő hirdetéséhez, a Lambda köteles:
a. műszaki lehetőségeihez és képességeihez mérten megjelenést biztosítani a Termékeknek, illetve lehetővé tenni Eladó számára, hogy az Ebaudepo felülethez való közvetlen hozzáféréssel meghirdesse Termékeit az Ebaudepo felületen, valamint megtegye az ellátandó tevékenységekhez szükséges lépéseket és műveleteket;
b. a megrendeléseket az Ügyfelektől átvenni és továbbítani az Eladónak az Ebaudepo felületen keresztül;
c. az Ebaudepo felületet kommunikációs eszközként alkalmazni az egyes megrendelésekre és Termékekre vonatkozó információk megosztásához;
d. megfelelő ügyfélszolgálati támogatást nyújtani az Ügyfeleknek a vásárlást követő időszakban, melynek keretében folyamatos kapcsolatot tart az Eladó képviselőivel és ügynökeivel a Termékek és/vagy Megrendelések vonatkozásában;
e. teljes felelősséget vállalni a szerződéses kötelezettségei nemteljesítéséből eredő valamennyi olyan jogkövetkezményért, amely az Eladó esetleges marasztalását eredményezheti.
15. Eladó köteles a Lambda részére a Lambda által Eladónak nyújtott ügynöki szolgáltatások fejében díjazást (a továbbiakban: Díjazás) fizetni a jelen Értékesítési Szerződési Feltételekben foglaltak szerint. A Lambdát az általa Eladónak nyújtott szolgáltatások ellenében a Díjazás a jogszabályok által megállapított mértékű általános forgalmi adóval növelt összegben illeti meg.
16. Lambda a tárgyhó utolsó napját követő 10 napon belül köteles az Eladó részére részletes jelentést (a továbbiakban: Jelentés) küldeni, amely tartalmazza a tárgyhó folyamán keletkező értékesítéseket, az alkalmazandó jutalék mértékét és az esetlegesen visszatartott tételeket, mely alapján a Lambda pénzügyi teljesítése történik. Abban az esetben, ha a Lambda és az Eladó közötti, jelen Értékesítési Szerződési Feltételek által szabályozott jogviszony a tárgyhó közben szűnik meg, úgy a jelen pont szerint meghatározott, a Jelentés megküldésének időpontjára vonatkozó határidő az irányadó.
17. A díjazás a következők szerint kerül megállapításra:
A tárgyhó alatt teljesített, a jutalék alapját képező értékesítésekből (ideértve azt a díjat is, amelyet az Eladó kap megrendelés Ügyfél részére történő kézbesítéséért) befolyó bevételek általános forgalmi adó és a jogszabályok alapján megállapított egyéb díjak nélkül számított összege, kiegészítve minden olyan összeggel, amelyet Eladó a jogszabályoknak megfelelően az Ebaudepo felületen keresztül értékesített Termékek ellenértékeként bármely formában beszedni rendel, azzal, hogy az ilyen forgalom a Jelentésben a felek által rögzített és kétségbe nem vonható módon szerepel.
18. Amennyiben Eladó kifogást emel a Jelentés tartalmát illetően, ill. vitatja a vonatkozó Díjazásról kiállított számlát, és álláspontja megalapozottnak bizonyul, úgy az ilyen kifogásolt tartalmú elszámolásból következő különbözet a soron következő hónapot követően küldött Jelentésen és az alapján kiállított számlán kerül megjelenítésre és érvényesítésre.
19. A Díjazás alapját jelentő jutalék mértékét és érvényességének kezdetét Eladó által választott és Lambda által jóváhagyott Eladói Csomag választás tartalmazza. Meglévő csomagokba be nem sorolható termékek, termékkategóriák vagy egyéb értékesítés tárgyát képező szellemi termékek esetén Felek egyedi jutalék megállapodást köthetnek, melynek mértékét Lambda az értékesítési felületen rögzíti, s a havi jelentést ennek megfelelően küldi havonta Eladónak.
20. Eladó nyilatkozik és szavatol érte, hogy az általa az Ebaudepo felületen kínált Termékek értékesítéséhez szükséges szellemi tulajdonjogok vagy azok használata fölött érvényesen rendelkezik (ideértve a Termékek leírásához és promóciójához kapcsolódó anyagokat és szellemi termékeket is) és kizárólagos felelősséget vállal a Termékek promóciójáért és értékesítéséért, miszerint önállóan köteles helytállni harmadik személy adott Termékhez vagy az azzal összefüggésben közzétett információhoz, illetve képi tartalomhoz fűződő szellemi tulajdonjogának vagy bármely védett jogának a megsértéséért.
21. Amennyiben Lambdához az Ügyfél vagy bármely harmadik fél az Ebaudepo felületen kínált Termékek vonatkozásában harmadik személy jogának megsértése tárgyában nyújt be kárigényt, úgy Lambda az ilyen igényeket továbbítja az Eladó felé, aki köteles a kialakult jogvita orvoslása érdekében azonnal kapcsolatba lépni a jogtulajdonossal, illetve az állítólagosan jogaiban sértett féllel, továbbá köteles közvetlenül megtéríteni a jogsérelmet szenvedő Ügyfelek és harmadik fél jogtulajdonosok kárát. Továbbá a Lambdát fentiekkel összefüggésben Eladó kár nélkül tartja.
22. Eladó elismeri, hogy a jelen szerződéses jogviszonyban a Lambda védjegyei, illetve mindazon márkajelzések vagy megjelölések, melyekre vonatkozóan felhasználói jogosultsággal rendelkezik, a Lambda vagy a licencadó fél kizárólagos tulajdonát képezik, és azoknak az eredetileg meghatározott céltól eltérő felhasználása Lambda, ill. a további jogtulajdonosok előzetes és kifejezett írásbeli hozzájárulása nélkül nem engedélyezett. Eladó tudomásul veszi továbbá, hogy a Lambda védjegyeihez fűződően létező vagy jövőben létrejövő valamennyi dokumentum, mű, alkotás vagy szellemi termék a Lambda kizárólagos tulajdonát képezi. A jelen szerződéses jogviszony bármely okból történő és bármely fél általi megszűnése esetén az Eladó köteles a Lambda tulajdonát képező valamennyi eszközt, dokumentumot, információt, hirdetési anyagot és minden egyéb, az Értékesítési Szerződési Feltételekben foglalt szerződéses kötelezettségek teljesítéséhez Eladó rendelkezésére bocsátott, hasonló természetű anyagot visszaszolgáltatni Lambdának.
23. Eladó az Értékesítési Szerződési Feltételek elfogadásával egyidőben, az Értékesítési Szerződési Feltételek alapján a Lambdával létrejövő szerződéses jogviszony teljesítésének körében, de a jogviszony bármely okból történő megszűnésén túlmenően is, határozatlan idejű, földrajzi korlátozástól mentes, nemkizárólagos engedélyt ad a Lambda számára arra vonatkozóan, hogy az szabadon használja, sokszorosítsa, megjelenítse, származékos műként reprodukálja vagy bármely más módon felhasználja Eladónak az Ebaudepo felületen rendelkezésre bocsátott kereskedelmi nevét, védjegyeit és márkaneveit és Eladó (mint elsődleges jogtulajdonos) egyéb tartalmait (pl. információk, fényképek, stb.), s egyúttal szavatol érte, hogy a hozzájuk fűződő tulajdon- és használati jogok felett rendelkezik és azokat jogosult átruházni a Lambdára a jelen Értékesítési Szerződési Feltételekben rögzített jogkövetkezmények terhe mellett. A Lambda a kijelzőre illesztés érdekében a szükséges mértékéig jogosult az Eladó szellemi tulajdonát képező védjegyeket, vizuális ábrázolásokat vagy más védett grafikai állományokat átméretezni azzal, hogy a relatív képarányokat minden esetben megtartja (az eltérő méretarányokra figyelemmel). Eladó kifejezetten elfogadja és hozzájárul ahhoz, hogy Lambda a Termékekre vonatkozó valamennyi képi és szövegi információt, illetve a Termékekhez kapcsolódóan esetleg fejlesztett hirdetési anyagot minden korlátozástól mentesen, a szerződéses jogviszony megszűnését követően is használhatja.
24. Eladó határozatlan idejű jogot biztosít a Lambda számára az Eladó kereskedelmi nevének és védjegyeinek használatára, különösen, de nem kizárólagosan az online marketing tevékenységek és SEO kampányok keretében.
25. Eladó vállalja, hogy értesíti Lambdát a Lambda szellemi tulajdonjogait, iparjogvédelmi oltalom alatt álló vagy egyéb védett jogait érintő bárminemű hamisítás vagy jogsértés esetén, illetve harmadik személy által tanúsított tisztességtelen piaci magatartás vagy versenykorlátozó gyakorlat esetén, illetve ezekhez kapcsolódóan minden olyan tényről, amelyről az Értékesítési Szerződési Feltételek alapján fennálló szerződéses jogviszony teljesítése során szerez tudomást. Eladó tudomással bír arról, hogy nem léphet fel a Lambda szellemi tulajdonjogai, iparjogvédelmi oltalom alatt álló vagy egyéb védett jogai védelmében, kivéve, ha azt saját nevében és érdekkörében eljárva, a Lambda kifejezett előzetes írásbeli hozzájárulásával teszi. Amennyiben Lambda valamely hamisítási ügyben keresettel kíván élni vagy a tisztességtelennek vélt piaci magatartás (vagy versenykorlátozó gyakorlat) kapcsán bírói tiltó intézkedésért kíván folyamodni, Eladó a Lambda oldalán perbe hívható.
26. A Lambda fogadja az Ügyfelek megrendeléseit a Lambda értékesítési felületein az Ügyfelek rendelkezésére bocsátott megrendelési csatornákon keresztül, és azokat a Lambda értékesítési felületen keresztül továbbítja az Eladónak.
27. A Lambda bármikor akként dönthet, hogy a mindenkor hatályos jogszabályi előírások miatt vagy hatósági felszólítás nyomán, biztonsági okból bizonyos mértékű korlátozást vezet be a tranzakciók számát vagy a tranzakciók összmennyiségét illetően. A Lambda felelősségét a felek kizárják az Ügyfelekkel és/vagy az Eladóval szemben az olyan megrendelések nemteljesítéséért, amelyek a fentebb említett korláton felül érkeztek.
28. Eladó köteles az Ügyfél Lambda által továbbított minden egyes Megrendelésére reagálni, miszerint a Megrendelés mindenkori állapotát a Lambda értékesítési felületén keresztül egy meghatározott sorrendben frissíti:
29. Az Eladó által a megrendelést érintően végrehajtott bármilyen módosítás kizárólag az Ügyfél hozzájárulásával és a módosított tartalom a Lambda értékesítési felületen való haladéktalan közzététele és élesítése mellett érvényes.
30. Amennyiben a megrendelésben tett változtatásokat a Lambda értékesítési felületen kívülről hajtották végre, úgy az Eladó köteles azonnal értesíteni Lambdát az adott módosításokról. Lambda jogosult, de nem köteles ellenőrizni a megrendelés állapotára vonatkozó információ pontosságát és az Eladó által eszközölt változtatásokat, értve ez alatt többek között az Ügyfelek közötti szúrópróbaszerű ellenőrzéseket. Eladó önállóan és kizárólagosan felel az Ügyfelekkel, harmadik felekkel és a Lambdával szemben minden olyan joghátrányért vagy kárért, amelyet esetleg azzal idéz elő, hogy egy Megrendelést érintően végrehajtott bármely módosítást az Ügyfél hozzájárulása, és/vagy a módosított tartalom a Lambda értékesítési felületen való haladéktalan élesítése és közzététele vagy a Lambda azonnali tájékoztatása nélkül tesz meg.
31. Az Eladó kifejezetten vállalja, miszerint az adóügyi bizonylatokat a megrendelés tárgyát képező Termék Lambda felületen közzétett és a megrendelés pillanatában elérhető vételárának megfelelően állítja ki. Amennyiben az Eladónak felróható okból árkülönbözet mutatkozik a megrendeléskori és a számlázáskori ár között, Eladó köteles viselni a hibájából eredő költségeket.
32. Az Eladó által a Lambda értékesítési felületen megvételre kínált Termékek árát úgy kell meghatározni és feltüntetni, hogy az valamennyi törvényes költséget végösszesen tartalmazza, így biztosítva az Ügyfelek könnyebb és teljesebb eligazodását a Termékek árait (és tételes költségeit) illetően. Eladó továbbá köteles feltüntetni az általános forgalmi adó mértékét és pontos összegét, és – amennyiben alkalmazandó – a Termék kapcsán megfizetendő környezetvédelmi termékdíj, illetve egyéb adó, járulék vagy közteher mértékét. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Lambda nem vonható felelősségre az Eladó Lambda felületen keresztül értékesített Termékeivel kapcsolatban megállapítandó, begyűjtendő vagy kifizetendő bármely illeték, járulék vagy adó vonatkozásában.
33. Ügyfél kizárólag az Eladó által megjelölt és az Ebaudepon feltüntetett fizetési módokon, közvetlenül az Eladónak tudja kiegyenlíteni a Megrendelések ellenértékét, Lambda az Ügyfelek fizetését semmilyen módon nem fogadja az Eladó nevében.
34. Lambda nem vállal felelősséget az Ügyfelek által teljesített vásárlások jogcímének és jogszerűségének vizsgálatáért. Egy esetleges jogsértés esetén Lambda a tranzakciókban érintett pénzintézeteknek vagy a vizsgálatot folytató hatóságoknak minden olyan információt átad, ill. átadhat, amely alkalmas és szükséges az Eladó vagy az elkövetett szabálysértés vagy bűncselekmény, illetve a gyanú alapján jogszabálysértő tranzakciók megfelelő azonosítására az Eladó a Lambda értékesítési felületén hirdetett Termékeinek vonatkozásában.
35. A Termékek kiszállítása az Eladó kizárólagos felelősségi körébe tartozik. Eladó köteles teljeskörűen gondoskodni arról, hogy a megrendelt Termékek Ügyfeleknek történő kiszállítása az Ügyfél kérése szerint, az Ügyfél által megadott címre történjen, olyan ismert futárszolgálat vagy csomagküldési/kézbesítési pont bevonásával, amely képes eleget tenni a Lambda rendszerében támasztott technikai követelményeknek.
36. Eladó kifejezetten vállalja, hogy betartja a Lambda Ebaudepo felületre feltöltött szállítási feltételek rendelkezéseit, továbbá, hogy a kiszállítást az Ügyfél megrendelésében megadott szállítási címre teljesíti.
37. Eladó köteles a jogszabályi előírásoknak megfelelően az Ügyféltől vagy harmadik féltől beérkező valamennyi panaszt a panasz beérkezésének napját követő 1 munkanapon belül kezelni és a jogszabályi előírások szerint adminisztrálni, továbbá a megfelelő tájékoztatást megtenni az Ügyfél felé.
38. A Megrendelés törlése az alábbi módokon történhet:
39. Készlethiány kivételével, illetve abban az esetben, ha az Ügyfél nem elégedett a kiszállítási feltételekkel, vagy ha az Ügyfél az Eladó kérésére törli a megrendelést, az Ügyfél kérésére az Ügyfél vagy a Lambda által törölt megrendelések nem róhatók fel jóváírásra sem a Lambdának, sem pedig az Eladónak.
40. Az Ügyfél a szerződéstől való elállás jogát a jogszabályi előírásoknak megfelelően gyakorolhatja Eladóval szemben, Eladó pedig köteles a visszaküldési kérelmet a hatályos jogszabályok alapján Ügyféllel rendezni.
41. Eladó köteles haladéktalanul értesíteni Lambdát az Ügyfél által a jogszabályok szerint megfelelően visszaküldött Termék beérkezéséről, máskülönben Lambda jogosult a Termékre vonatkozó jutalékot levonni, illetve ha már rendezésre került, a jutalék Eladó részére történő jóváírástól eltekinteni.
42. Minden az Eladó által a Lambda értékesítési felületén kínált, illetve értékesített Termék az adott Termékre vonatkozó kötelező jótállás hatálya alá tartozik a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően. Tekintettel arra, hogy a Lambda az értékesítési felületet biztosítja, míg a Terméket ténylegesen az Eladó értékesíti, a jótállási és szavatossági kötelezettségek kizárólag az Eladót terhelik. Eladó vállalja, hogy az értékesített Termékek vonatkozásában az Ügyfél által a Lambdával szemben érvényesíteni kívánt szavatossági, jótállási igények esetén a Lambdát kár nélkül tartja. Az Ügyfél a Termék megvásárlását megelőzően jogosult megismerni a Termékre vonatkozó jótállás különös feltételeit, melynek körében az Eladó köteles a Termékre vonatkozó jótállási jegyet, ha azt hatályos jogszabályok kötelezően előírnak, a Termékkel együtt az Ügyfél rendelkezésére bocsátani.
43. Eladó szavatossági kötelezettsége kiterjed mind a Termék javítására, mind pedig annak cseréjére, valamint a jogszabályban foglalt egyéb kötelezettségekre, továbbá az Ügyfelet, harmadik személyt vagy a Lambdát ért minden olyan kárra, amely az Eladó által leszállított Termék nem megfelelő jellegére vezethető vissza, figyelemmel a hatályos jogszabályok által előírt feltételekre.
44. Amennyiben az Eladó nem tesz eleget a hatályos jogszabályokban rögzített jótállási vagy szavatossági kötelezettségeinek, a Lambda jogosult megtenni minden szükségesnek ítélt intézkedést az Ügyfelek – jogszabályban előírt – szavatossági jogainak biztosítása érdekében azzal, hogy a Lambdának az igényérvényesítéssel kapcsolatban keletkező költségeit az Eladó köteles megtéríteni.
45. Eladó az Ügyfelekkel szembeni jogviszonya keretében köteles önállóan és kizárólagosan helytállni minden olyan igényért, amelyeket a hatályos jogszabályok kizárólagosan az ő felelősségi körébe utalnak, így különösen a szavatossági esetek megfelelő határidőre és feltételekkel való kezelése, ill. azok orvoslásához szükséges intézkedések megtétele; a vásárlás időpontjában hibásnak talált vagy az Ügyfél által hibásként visszaküldött Termékek cseréje; jogszabályi jótállási feltételek (és időszak) biztosítása és érvényesítése, ideértve a jótállási idő kezdetét, a jótállás felfüggesztését és kiterjesztését érintő eseteket, valamint az olyan Termékeket, amelyeknél valamely okból elveszett a jótállás; jogorvoslati eljárások.
46. Amennyiben bármelyik Fél elmulaszt eleget tenni a jelen Értékesítési Szerződési Feltételekben vagy a vonatkozó jogszabályokban meghatározott kötelezettségeinek a mulasztó Fél felelni tartozik az Ügyfeleknek vagy más harmadik félnek okozott károkért, és a másik Fél jogosult a kötelezettségszegő Féltől visszatérítést követelni az érintett megrendelés alapján megfizetett pénzösszeg és/vagy a Megrendelés tárgyát képező Termékek ellenértéke és/vagy a mindenkori Díjazás erejéig, illetve azokon túlmenően is a másik Fél indokolt költségei és kárai erejéig, amennyiben az érintett megrendelés és/vagy a Termék hirdetése és/vagy értékesítése vonatkozásában további költség vagy kár keletkezett.
47. A Felek az elszenvedett joghátrány egészének orvoslására és a teljes kár megtérítésére jogosultak, függetlenül annak jellegétől, amennyiben a kár a jelen Értékesítési Szerződési Feltételekben vállalt valamely kötelezettség késedelmes teljesítése, nem megfelelő vagy nem szerződésszerű teljesítése vagy nemteljesítése (részben vagy teljesen) miatt keletkeztek.
48. Abban az esetben, ha Eladó valamely, a jelen Értékesítési Szerződési Feltételekben vállalt kötelezettségét nem teljesíti, és ezzel olyan körülményt idéz elő, amely a Lambda működését hátrányosan érinti, ill. annak külső megítélését vagy jó hírnevét csorbítja, úgy Lambda fenntartja a jogot arra, hogy megtiltsa Eladó hozzáférését az Ebaudepo felületen lévő fiókjához.
49. A Termékek Ebaudepo felületen való megjelenítése a Lambda által meghatározott módon történik, egy általános algoritmus alkalmazásával, amely minden eladóra egyöntetűen, hátrányos megkülönböztetés nélkül vonatkozik, A Lambda nem vállal garanciát arra, hogy Eladó valamely Termékét egy bizonyos vagy valamilyen kiemelt hirdetési pozícióban helyezi el. Lambda fenntartja a jogot arra, hogy az Ebaudepo felület szerkezetét, illetve a hirdetési kategóriákat bármely időpontban megváltoztassa, illetve hogy az adott kategóriába tartozó Termékeket saját belátása szerint másik kategóriába sorolja, előzetesen bejelentett, a felület összes résztvevőjére egyöntetűen érvényes kritériumok és rendezőelvek mentén; ugyanakkor nem jogosult közvetlenül beavatkozni az Eladó által a Termékekre vonatkozóan közölt információkba. A Lambda nem vonható felelősségre az Eladóval szemben az Ebaudepo felület szerkezetének, felépítésének vagy éppen az adott kategóriák Lambda által történő megváltoztatása okán esetlegesen kieső bevételekért vagy elmaradt haszonért.
50. Amíg Eladó kötelezettségeinek eleget nem tesz vagy mulasztásait nem orvosolja az Értékesítési Szerződési Feltételeknek megfelelően, Lambda választása szerint és a helyzet súlyosságához mérten dönthet az Eladó időleges felfüggesztéséről vagy Eladó inaktiválásáról az Értékesítési Szerződési Feltételekben lefektetett feltételek szerint, melynek vonatkozásában Eladó ellenköveteléssel nem élhet.
51. Amennyiben az Eladó olyan műszaki, szervezeti és üzleti modell szerint működik, amelyben más kereskedők is részt vesznek, és ezáltal az Ebaudepo felületen az Eladó által értékesített termékek mellett más kereskedők termékeit is hirdetik, az Értékesítési Szerződési Feltételeket magára nézve kötelezően elfogadó Eladó felelni köteles mind az Ügyfelekkel, mind pedig a Lambdával szemben az ilyen kereskedők Ebaudepo felületen folytatott tevékenységéért, valamint, hogy azok betartsák az Értékesítési Szerződési Feltételek rendelkezéseit és az Ebaudepo felület működési szabályait. Felek rögzítik, hogy a Lambdának nem keletkezik üzleti kapcsolata az ilyen az Eladóval együttműködő kereskedőkkel, így az Eladóval együttműködő kereskedőknek az értékesítési tevékenységükkel kapcsolatos kockázat kizárólagosan az Eladót terheli. Eladó köteles a Lambdát a vele együttműködő kereskedőkről tájékoztatni.
52. Eladó bármely olyan cselekménye vagy mulasztása esetén, amellyel az Ügyfelet arra kívánja rábírni, illetve arra igyekszik ösztönözni, hogy az a megrendelést az Ebaudepo felülettől eltérő csatornán keresztül tegye meg és ezáltal a Terméket/Termékeket – a jelen vagy bármely későbbi időpontban – más forrásból szerezze be, feltéve, hogy eredetileg ez a módszer volt az, amelyben az Ügyfél eredendő ügyleti szándéka alapján érintett volt, illetve a megrendelésekkel és/vagy Termékekkel kapcsolatban folytatott bárminemű kommunikáció (legyen szó akár SMS üzenetről, e-mailről stb.) során az Ügyfeleket arra ösztönzi, hogy azok a termékeket saját weboldalán keresztül (ha van ilyen), illetve alternatív, az Ebaudepo felülettől eltérő külső forrásból szerezzék be, Eladó igazolt eseményenként 10.000,- Euró, azaz tízezer euró összegű kötbért köteles megfizetni azt követően, hogy az Eladónak közvetlenül felróható vagy az Eladó munkavállalói, illetve egyéb, a teljesítésbe vont segítői által megvalósított jogsértő magatartás és az ilyen magatartással összefüggésben a jelen pontban foglalt cselekménye kapcsán bekövetkező jogsérelem valamely bírósági vagy választottbírósági eljárásban megállapítást nyert.
53. Ha Eladó jogos és tárgyilagosan megfogalmazott indokolás nélkül más eladók termékeire vonatkozóan negatív értékelést tesz közzé, kötelezettségszegést követ el, úgy Lambda jogosult az Eladóval szemben az Eladó által az Ebaudepo történő értékesítésből a megelőző 6 hónapos időtartamban elért árbevétel 30%-át kitevő mértékű kötbért alkalmazni.
54. Amennyiben az Eladó megszegi azon kötelezettségét, miszerint köteles tartózkodni más eladók vonatkozásában az Értékesítési Szerződési Feltételekben meghatározott objektív érveket nélkülöző negatív értékelések megtételétől, úgy Lambda jogosult az Eladóval szemben az Eladó által az Ebaudepo felületen történő értékesítésből a megelőző 6 hónapos időtartamban elért árbevétel 20%-át kitevő mértékű kötbért alkalmazni.
55. Ha Eladó az Értékesítési Szerződési Feltételekben foglalt rendelkezéssel szemben, miszerint más eladóknál valótlan megrendelési igény nem rögzíthető, kötelezettségszegést követ el, úgy Lambda jogosult az Eladóval szemben az Eladó által az Ebaudepo felületen történő értékesítésből a megelőző 6 hónapos időtartamban elért árbevétel 40%-át kitevő mértékű kötbért alkalmazni, továbbá Lambda jogosult az Eladónak küldött írásbeli értesítés útján a Lambda és az Eladó jogviszonyát megszüntetni.
56. Eladó ezen felül köteles megtéríteni valamennyi olyan kárt, amit ezzel összefüggésben a többi eladó szenved el.
57. A kötbérösszegek megfizetése a lehetőségekhez képest azonnal esedékes, és az első felszólítástól számított 5 (öt) munkanapot követően az esetleg késedelemben érintett napokra felszámolt 0,05%-os késedelmi kamat terhe mellett teljesítendők. Felek megállapodnak, hogy a késedelmi kamatot automatikusan, az összegek késelemes kifizetéséből eredő károk bizonyítása nélkül – a jelen pont szerinti határidőre tekintettel – érvényesen alkalmazzák.
58. Egyebekben, ha Eladó elmulaszt eleget tenni az Értékesítési Szerződési Feltételekben meghatározott bármely fizetési kötelezettségnek, úgy napi 0,05% mértékű késedelmi kamat megfizetésére kötelezhető, mely kötelezettség a késedelemben érintett időszakban kint levő, illetve meg nem fizetett összegekre vonatkozik.
59. Amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, az Eladó köteles gondoskodni a hatályos jogszabályok rendelkezései szerint az ÁFA-val, továbbá minden további adó, járulék és egyéb közteherrel összefüggő kötelezettségek betartásáról, bevallásáról, valamint megfizetéséről.
60. Az Értékesítési Szerződési Feltételek azok Eladó általi elfogadásuk napján lépnek hatályba, és határozatlan ideig maradnak érvényben és hatályban maradnak.
61. Jelen Értékesítési Szerződési Feltételek szerint szabályozott jogviszony megszűnik:
a. a Felek közös, írásbeli megállapodása alapján;
b. bármelyik fél által kezdeményezett egyoldalú felmondással 15 (tizenöt) napos felmondási idő mellett, mely felmondási idő alatt az Eladónak az Ebaudepo felülethez történő hozzáférése nem korlátozható. A jelen bekezdésben foglaltak irányadóak abban az esetben is, amikor Eladó Értékesítési Szerződési Feltételek Lambda általi módosítását nem fogadja el.
c. a Lambda által kezdeményezett felmondással, az értesítés napjára történő azonnali hatállyal, amennyiben a Lambda észleli, hogy a jogszabályokban és az Értékesítési Szerződési Feltételekben rögzített kötelezettségeket Eladó megszegte a Termék értékesítésével kapcsolatban, ideértve a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos kötelezettségek olyan mértékű megszegését, hogy azok orvoslása már nem lehetséges, továbbá a Megrendelések / Ügyfelek eltérítésével, átcsábításával kapcsolatos eseteket, valamint minden további olyan esetet, amelyet az Értékesítési Szerződési Feltételek kifejezetten ilyennek nevesítenek. A Lambda által kezdeményezett értesítés elküldésének időpontjától kezdődően az Eladó hozzáférése az Ebaudepo felületre minden további nélkül megszűnik;
d. az Értékesítési Szerződési Feltételekben szabályozott egyéb esetekben.
62. A szerződéses jogviszony megszűnése, függetlenül annak módjától, nem érinti a Felek között egymással szemben már fennálló kötelezettségek teljesítését.
63. Az Értékesítési Szerződési Feltételek alapján fennálló szerződéses jogviszony bármely okból történő megszűnését követően az Eladó Ebaudepo felületen folytatott korábbi tevékenységére vonatkozó előzményinformációk (megrendelési előzmények, panaszok, visszaküldött termékek, pénzügyi és fizetési adatok, stb.) továbbra is elérhetőek maradnak az Eladó Ebaudepo felületen lévő profiljában.
64. Eladó köteles szigorúan bizalmasan, üzleti titokként kezelni valamennyi olyan, a Lambdára és a felek közötti jogviszonyra vonatkozó információt, amely a jelen szerződésben foglaltak végrehajtásával, illetve jelen megállapodás tartalmával kapcsolatban a tudomására jut, és a jelen megállapodás tartalmát, és vállalja továbbá, hogy az ily módon tudomására jutott információkat harmadik személyekkel nem közli, és kizárólag a jelen megállapodás szerződésszerű teljesítése céljából használja fel. Felek a jelen megállapodás tartalmát üzleti titoknak tekintik. Eladó vállalja és szavatolja továbbá, hogy az itt rögzített titoktartási kötelezettségnek eleget tesz. Jelen pont szerinti titoktartási kötelezettség megszegése esetén Eladót alkalmanként (titoksértésenként) 1.000.000,- Ft összegű kötbér terheli, továbbá Eladó köteles az esetleges titoksértéssel okozati összefüggésben a Lambda oldalán felmerült teljes kárt teljes egészében megtéríteni. A titoktartási kötelezettség Eladót a jelen megállapodás megszűnését követően is terheli.
65. Felek a jelen Értékesítési Szerződési Feltételeket mint akaratukkal mindenben megegyezőt, helybenhagyólag fogadják el, amely felülír és hatályon kívül helyez minden korábbi, a Felek által tett jognyilatkozatot, illetve közöttük kötött megállapodást és szerződést.
66. A Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy nem válik a szerződés tartalmává olyan szokás, gyakorlat, amelynek alkalmazásában a Felek esetleges korábbi üzleti kapcsolatukban vagy korábbi szerződéseik teljesítésével kapcsolatban megegyeztek, illetve egymás között kialakítottak.
67. Az Értékesítési Szerződési Feltételek módosítása vagy kiegészítése kizárólag írásban történhet. A Lambda az Értékesítési Szerződési Feltételekben foglalt bármely rendelkezést egyoldalú nyilatkozattal bármikor módosíthatja, azonban a Lambda köteles a módosítás tényéről és tartalmáról az Eladót legkésőbb 15 (tizenöt) naptári nappal annak hatályba lépését megelőzően értesítést küldeni. Az Értékesítési Szerződési Feltételek módosítására vagy kiegészítésére 15 (tizenöt) napon belül indokolás nélkül lehetőség van, ha: - azt olyan törvényi vagy jogszabályi rendelkezés írja elő, amely a Lambdát is érinti a hatályos jogszabályok rendelkezései szerint. Ha az Eladó a jelen Értékesítési Szerződési Feltételeket a jelen pont szerinti megszüntetésre nyitva álló, fent rögzített határidőn belül nem mondja fel egyoldalúan, az úgy tekintendő, hogy Eladó a jogvesztő határidő lejártakor hallgatólagosan elfogadta a javasolt módosításokkal érintett szerződést. Ezzel összhangban az Értékesítési Szerződési Feltételek elválaszthatatlan mellékleteit képező dokumentumok frissített tartalmú változatai tekintendők irányadónak.
68. Amennyiben Eladó nem fogadja el a javasolt módosításokat az Értékesítési Szerződési Feltételek módosításának tárgyában küldött értesítésben megjelölt határidőre, az Eladó jogosult egyoldalúan felmondani az Értékesítési Szerződési Feltételeket. Az ezzel kapcsolatos értesítés a közléstől számított 15 (tizenöt) napon belül hatályossá válik.
69. Amennyiben a jelen Értékesítési Szerződési Feltételek bármely rendelkezése részben, vagy egészben érvénytelen, jogellenes, vagy érvényesíthetetlen, illetőleg valamely rendelkezése ilyenné válik a hatályos jogszabályok vagy jogerős bírósági határozat alapján, úgy ez az egyéb rendelkezéseket nem érinti.
70. Felek rögzítik, hogy a jelen Értékesítési Szerződési Feltételekben foglalt bármely kötelezettség nemteljesítése szerződésszegésnek minősül, melynek tényéről a kötelezettségszegő fél értesítést kap.
71. Felek kötelezettséget vállalnak, hogy nem tesznek olyan sajtónyilatkozatot, nyilvános közlést vagy kijelentést, amely a másik fél megítélését hátrányosan érintheti vagy jó hírnevét csorbíthatja, sértheti.
72. A jelen Értékesítési Szerződési Feltételek rendelkezéseinek értelmezésére, érvényességére és végrehajtására, valamint a Felek jelen Értékesítési Értékesítési Feltételekben foglalt valamennyi jogára és kötelezettségére Magyarország joga irányadó.
73. A Felek közötti jogviszonyból eredő jogvitákat szerződő felek megkísérlik békés úton rendezni. Amennyiben ez nem vezet eredményre, igényeiket bíróság előtt történő rendezése érdekében a Felek kikötik a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság, míg törvényszéki hatáskörben a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét.
74. Jelen Értékesítési Szerződési Feltételek hatályba lépésének időpontja az Eladó jelen szerződés elektronikusan történő elfogadása.